Élet egy körfolyosós házban.

Aki ismeri a budapesti lakáskörülményeket, tudja hogy a belvárosban a körfolyosós házak elég gyakoriak.

Ezek a házak ma is állnak, és sok ember számára komfortos otthont biztosítanak, de az élet már sok mindenben változott bennük.

körfolyosós ház

De nézzük: Mi volt ott régen?

Egy jó kis gangos ház, ahol még a szőnyeget az udvaron porolták.  Igazán egyedi hangulata volt, mert ott valódi közösségi élet folyt. Akkor még nem kellett facebook csoportokat létrehozni, mert minden ház maga egy csoport volt.

A házmester (admin)mindent tudott, és nem sok titok volt ami ki ne derült volna. Házhoz jött a szódás, az ószeres, a szenes, a jeges, a köszörűs és a zenészek is akiknek az aprópénzt újságpapírba csomagolva lehetett ledobni nekik ( ha lájkoltad őket.)

Igaz akkor még nem jó szemmel nézték a késői mulatozást, mert 10 órakor bezárták a ház ajtaját, és csak a házmester nyitotta ki az ajtót a későn érkezőknek. (Nem mindig őszinte mosollyal!)

Sok lakás komfort nélküli volt és (nemhogy wifi) de fürdőszoba sem volt, így a konyhában, vagy hideg időben jobb esetben a fűtött szobában felállított lavórban lehetett csak fürdeni.  A WC a folyosó végén volt és 2-3 lakásnak csak egy jutott. A fűtés nem központi vagy cirkó, hanem cserépkályha esetleg gázkonvektoros volt.

A hiányosságok ellenére, valahogy mindenki felnőtt!

Egy előző bejegyzésben a gondolatainkat a családi házról is elolvashatjátok.

 

Írta és szerkesztette: Fehér B. István

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
lakásfelújítás kérdőív
Szavazások, tesztek, és online kérdőív!
lakásfelújítás kulisszatitkai
Támogasd a blogot a könyv letöltésével!

További blogbejegyzések:

Újévi akció 15% kedvezmény!

2022 December 30.-tól a bejegyzésben bemutatott kuponkóddal egy újévi akció keretében 15% kedvezménnyel tölthető le a Lakásfelújítás kulisszatitkai e-book a google play áruház oldaláról. Az

Tovább olvasom »
Nagyszerű ez a blog. Már régóta próbáltam hasonló szakmai tanácsokat, leírásokat keresni. Köszönet a pontos és egyben egyszerűen érthető iránymutatásokért.
F. Béláné
Olvasó

1000 otthon magazinblog Ötletes hasznos tippek felújításhoz!

nap
óra
perc
másodperc
Ma van az 1000 otthon blog 5. születésnapja!
Scroll to Top
Megszakítás