Színes falfesték utólagos javítása.

Aki már dolgozott erősebb színekkel az már biztos tudja, hogy a színes falfesték utólagos javítása egy kényes feladat.

Minden faljavítás kihívásokkal jár, ezért érdemes alaposan tájékozódni hogyan is álljunk neki.

Bármennyire is vigyázunk mégis gyakran előfordul, hogy a gondosan lefestett fal az idők folyamán sérül. Ennek vannak fokozatai: mert van amikor csak egy két kéznyomot kell eltüntetnünk, de van, hogy gipszelésre is szükségünk lesz.

Az apró és nagyobb hibák hatékony javításairól már írtam itt a blogon, ezért ebben a bejegyzésben a színes falfesték utólagos javításának fogásait szeretném bemutatni.

A világos pasztell árnyalatok javítása egy kicsivel könnyebb feladat, de itt sem árt néhány fontos szabályt ismerni és betartani.

Foltokban javítani csak a festést követő egy-két napon, esetleg egy-két hét után lehet úgy, hogy az utólagos javítás nem látszik meg!

 

Mindig a festéssel megegyező technikával javítsunk!

Tehát ha rövid szőrű teddy hengerrel volt festve a fal, szintén ezzel javítsuk és ne próbáljuk csak szimplán ecsettel átfesteni a javításra váró hibát.

Erős színeknél a foltokban javítás a legtöbb esetben nem megoldható, ezért ilyenkor a saroktól sarokig való javítással tervezzünk.

Néhány éve festett falak utólagos javítását még azonos színárnyalat esetén sem ajánlott foltokban végezni!

színes falak

Mit csináljunk, ha már nincs javítófestékünk és nem ismerjük a festék kódját az egy-két éve festett falnak?

Ilyenkor sem reménytelen teljesen a helyzet. Néhány festékboltban már elérhető egy színbemérő készülék, amellyel egy száraz falmintából képesek újra kikeverni az adott árnyalatot. Ez egy nagyon jó megoldás lehet sok esetben, de ne gondoljuk, hogy ezzel a módszerrel végig tudjuk foltozni a sérült felületeket és kipipálhatjuk a javítást. Viszont egy-egy falrész újrafestésével eredményesen korrigálhatjuk a hibákat, és elkerülhetjük a teljes felület átfestését.

Azonban a javítás mindig színfüggő és pár év elteltével már nem lehet garantálni az eredményességet!

Ez a szabály még akkor is érvényes, ha a gyári színnel teljesen azonos festékkel végezzük a javítást.

Ennek fő oka az elkoszolódás!

A bejegyzésben rámutattam a színes falfesték sikeres utólagos  javítása több összetevőtől függ, ezért mindenki csak ennek ismeretében és saját felelősségre álljon neki a javításnak.

További hasznos tanácsok színkeveréshez!

Írta és szerkesztette: Fehér B. István

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?