Az építőiparban eltöltött több mint 35 év a vad színekből is dobott pár érdekes sztorit.
Észrevételem szerint az igazán vad színek a rendszerváltást követő 90-es években bukkantak fel nálunk. A nyolcvanas években is voltak csúnya de közkedvelt árnyalatok, ugyanis ki nem emlékszik a borsózöld, a mélybarna, vagy az erős okker olajlábazatokra. Jó persze ezek régen (50-60-as években) a csempék hiányát pótolták, ezért próbálták egy kis színnel feldobni a gyakran sivár hétköznapokat.

Az új diszperziós festékek, majd később a gépi színkeverés a falaknak is új lehetőségeket nyitottak és a tulajdonosok is szabadjára engedték az addig lefolytot fantáziájukat. A kilencvenes években amúgy is kifordult az ízlésünk, mert a régi képeket visszanézve valóban hordtuk a rózsaszín és lila susogós dzsogingokat, de a lila még öltönyben is menőnek számított. (Vannak fotóim!)
A kilencvenes években jöttek a mélybordó hálószobák (amely állítólag fokozza a nemi vágyat.)

Szükségünk volt a megvadult színekre, melyek új világot nyitottak számunkra.
Talán e furcsa szokásban volt valami lázadás, ami az elfojtott „Kádár korszak” évtizedeire vezethető vissza?
Számomra a csúcs egy apró hálószoba volt amit indigókékre kértek. Amikor a tulajdonos színkártyáról kiválasztotta a színt, esküszöm drukkoltam, hogy ne tudják kikeverni. Persze az erős színárnyalat miatt tripla áron, de kitudták. És még az emelt ár sem tántorította el a tulajdonost a színtől.
Így maradt a festés ami jól sikerült, de az összhatás elég nyomasztó lett egy apró szobában mennyezet (ami ráadásul elég alacsony volt) és az oldalfal egyaránt indígókék, színben pompázott, el lehet képzelni.
A falakon túl néha az ajtóknak is kitaláltak érdekes színeket amiket még vegyítettek is. Tőlem kértek olyan ajtómázolást, ahol az ajtók előszoba oldali fele egységesen rózsaszín volt, de a belső felületük megegyezett a szobák falszínével ami persze mindegyiknél más volt.
Ilyen színkavalkádban is éltek emberek!?
Ehhez képest a szintén gyakori csokibarna ajtótokok (ismertebb nevén cellbarna) divatja már kifinomultnak számított. Ezzel a variációval igaz már ritkábban, de még ma is néhol találkozhatunk.
Az erős (dipósvödör) sárga is irritáló szín volt, amit még nézni is rossz, nemhogy ilyen térben élni.
Dehát erre mondják: ízlések és pofonok.
Mindenesetre mi megcsináltuk, sőt kifizették, és így mindenki boldogan élte tovább az életét.
Írta és szerkesztette: István az 1000 otthon magazinblog szerkesztője.