Nagyobb hibák javítása a falakon.

Az előző bejegyzésben már volt szó a kisebb falhibák javításáról. Ebben a bejegyzésben a mélyebb és nagyobb felületű faljavításról lesz szó.

A tenyérnyi vagy annál nagyobb hibák javításához egy kicsivel több kézügyesség szükséges.

Az szinte biztos, hogy egy réteg simító glett kevés lesz ilyen felületekre, ezért mindenképpen két, vagy három réteggel számoljunk.

A rétegek felhordása közötti száradási időt mindig tartsuk be!

A gletteléshez használjunk spaklit és glettvasat.

Falrepedéseknél mindig kaparjuk le a laza pergő részeket, majd egy réteg mély alapozóval ecsettel kenjük le a glettelésre váró felületet. A mély alapozó szilárd alapot biztosít a gletteléshez és egyben a port is leköti.

Ahol hosszabb sávban csíkszerű a repedés használjunk üvegszálas hézagerősítő csíkot és ezt a glettanyaggal együtt egy spaklival simítsuk a falra, a repedés vonalával megegyezően.

Az első réteg glettelésénél próbáljuk feltölteni a felületet, itt még nem baj, ha kisebb karcok maradnak munkánk után.

A második glettelés már pontosabb munkát kíván, és ha alaposan feltöltöttük a mélyedést akkor nem szükséges újabb réteg.  A száradást követően csiszoljuk át a glettelt felületet, majd végezzük el a javított foltok mély alapozását, amiről a kisebb hibák javításának leírásában már írtam.

Amennyiben minden szerszámot elmostunk, felkészülhetünk a falfestéshez.

Előző rész elérhető itt

Írta és szerkesztette:  Fehér B. István

Facebook
Twitter
LinkedIn
lakásfelújítás kérdőív
Szavazások, tesztek, és online kérdőív!
lakásfelújítás kulisszatitkai
Támogasd a blogot a könyv letöltésével!

További blogbejegyzések:

Újévi akció 15% kedvezmény!

2022 December 30.-tól a bejegyzésben bemutatott kuponkóddal egy újévi akció keretében 15% kedvezménnyel tölthető le a Lakásfelújítás kulisszatitkai e-book a google play áruház oldaláról. Az

Tovább olvasom »
Nagyszerű ez a blog. Már régóta próbáltam hasonló szakmai tanácsokat, leírásokat keresni. Köszönet a pontos és egyben egyszerűen érthető iránymutatásokért.
F. Béláné
Olvasó

1000 otthon magazinblog Ötletes hasznos tippek felújításhoz!

nap
óra
perc
másodperc
Ma van az 1000 otthon blog 5. születésnapja!
Scroll to Top