Tapéta vásárlási tanácsok 2.0

A tapéta vásárlás előtt mindenképpen érdemes tájékozódni, vagy kikérni egy szakember véleményét.

Az első részben már nem maradt hely a tapéták fajtáit részletesen összefoglalni, amit most bepótolunk.

tapéta választás

Amennyiben van rá lehetőségünk tapétát is érdemes a tapétaboltban vásárolni! ( Ahogy festéket a festékboltból!)

Sajnos tapétabolt már egyre kevesebb található, így ha nem találunk a közelben, a barkácsáruházak kínálataiban is elég sok közül választhatunk.

Ha már eldöntöttük milyen szín lenne a megfelelő, a tapéta vastagsága a következő fontos szempont amit mérlegeljünk. Ne kapkodjuk el a vásárlást, és ha bizonytalanok vagyunk inkább nézzük meg több helyen is.

Manapság nagy divatja van, hogy csak egy falrészt tapétáznak dekorációs jelleggel.

Ilyen dekorációs munkákhoz erősebb színeket is bátran használhatunk, azonban figyeljünk a többi színnel való harmóniára.

Három fő tapéta fajta vastagság szerint: vékony, közepes, vastag.

Vékony papírtapétát semmiképpen nem ajánlott vásárolni, mert nagyon könnyen szakad és nehéz vele dolgozni, ráadásul a fal egyenetlenségeit is kiemeli. Ezért vékony tapétákhoz simább fal, azaz több réteg glettelés is szükséges. Igaz manapság már egyre kevesebb vékony papírtapéta kapható!

Hogyan ismerhetjük fel?

Minél kisebb egy tapéta tekercs vastagságban annál vékonyabb, ezt követően már csak az anyagát kell megnézni, amit tapintással ellenőrizhetünk.

Vékony tapétából is több anyagú kapható, nem csak papír!

Közepes vastagságú tapéták: habosított, vinil, és vlies tapéták. A vlies tapétáknál egy speciális tapétaragasztóra lesz szükségünk, ugyanis nem a tapétát hanem a falat kell majd bekennünk ragasztóval és a tapétacsíkokat szárazon kell felhelyezni az előkent falra.

Vastag tapéták: szövet, vászon, bőrhatású, vagy habosított. Fontos hogy ilyen tapétáknál kiemelten ügyeljünk, hogy csak a címkén feltüntetett ragasztót használjunk hozzájuk.

E három fő kategória mellett még számtalan más tapétafajta létezik pl: üvegszálas, fűrészporos…..

a lakásfelújítás kulisszatitkai

A munkákhoz szükséges anyagokat, akár házilag is beszerezhetjük.

Azonban a tapétázási munkát már ajánlott szakemberre bízni!

A tapétákról szóló bejegyzés első része itt olvasható.

Írta és szerkesztette: Fehér B. István

Facebook
Twitter
LinkedIn
lakásfelújítás kérdőív
Szavazások, tesztek, és online kérdőív!
lakásfelújítás kulisszatitkai
Támogasd a blogot a könyv letöltésével!

További blogbejegyzések:

Újévi akció 15% kedvezmény!

2022 December 30.-tól a bejegyzésben bemutatott kuponkóddal egy újévi akció keretében 15% kedvezménnyel tölthető le a Lakásfelújítás kulisszatitkai e-book a google play áruház oldaláról. Az

Tovább olvasom »
Nagyszerű ez a blog. Már régóta próbáltam hasonló szakmai tanácsokat, leírásokat keresni. Köszönet a pontos és egyben egyszerűen érthető iránymutatásokért.
F. Béláné
Olvasó

1000 otthon magazinblog Ötletes hasznos tippek felújításhoz!

nap
óra
perc
másodperc
Ma van az 1000 otthon blog 5. születésnapja!
Scroll to Top
Megszakítás