Festék minden felületre a házon kívül és belül.

Ahány felület annyi féle festék!

Jó ha tudjuk, hogy milyen felületre milyen típusú festékre lesz majd szükségünk. A felújítás munkálataihoz számtalan fajta anyagot kell majd beszereznünk, ennek csak egy kis része a festék.

Azonban manapság már tucatnyi gyártó és többféle termék áll a rendelkezésünkre, így érdemes tájékozódni a festékek között.

gázkonvektor festék

Vannak több felületre is használható festékek, de néhány speciális is található közöttük.

Ebben a bejegyzésben megpróbáljuk bemutatni a különböző festékeket.

Kezdjük talán a házon fentről lefelé!

  • betoncserép, pala és lábazatfesték: Ez a festék a ház tetejétől a lábazatig használható, előnyös tulajdonsága, hogy jól bírja a nedvességet és az erős napsütést. Ezért előszeretettel használják a festők a felsorolt funkciók mellett pl: erkélyek, teraszok falfelületeinek festésére is. Különböző gyári színekben kapható, de világos színárnyalatot egy kis színező hozzáadásával akár mi is keverhetünk belőle.
  • csatorna festék: Elsődlegesen csatornára használható azonban ez mellett: aluminium, acél, réz, horgany, horganyzott acél, ón és ónozott felületekre is kiváló.
  • vékony és vastag lazúr: Ez a festék natúr fa felületekre kül- és beltérben egyaránt használható. A tető és a csatorna alatt lévő széldeszka vagy oromdeszka festésére kifejezetten ajánljuk, de ez mellett: fa kerítés, zsalugáterek, ablakokra és ajtókra is ideális.
  • Homlokzatfesték: A nevéből adódóan a ház kültéri falaira lehet használni.
  • Beltéri falfestékek: Manapság népszerű diszperziós falfestékek csoportja. A beltéri helyiségeink falaira használható. Ide sorolhatjuk még a mészfestéket is!
  • Radiátor festék: Spray és dobozos formában egyaránt kapható. A radiátorok mellett a fűtési csövekre is használhatjuk.
  • Konvektor festék: A radiátor festéknél magasabb hőfokú konvektorok burkolatát festhetjük vele. Jól bírja a magas hőt!
  • Táblafesték: Elsősorban dekorációs jelleggel használható. Matt felületet biztosít, különlegessége, hogy krétával írhatunk rá.
  • Krétafesték: Régi bútorok felújításához használható.
  • Zománcfestékek: Ez szintén egy nagy csoportot képez, mert számtalan fajtája kapható. Fára, fémre, de akár falra is használható. Vizes és oldószer bázisú formában is elérhető. Valamint ezen belül a matt selyemfényű és a magasfényű változatai szintén népszerűek. Leggyakrabban kül- és beltéri ajtók és ablakok festésére használják.
  • Alapozó festékek: A fent említett zománc festék előtt célszerű használni őket.
  • Univerzális festék: Általában vizesbázisú formában kapható. Réz, műanyag és alumínium felületre a legjobb.
  • Folttakaró falfesték: Beltéri falfelületek problémás beázási foltjait lehet javítani vele, de ez mellett nikotinos sárga falakra is megoldást nyújthat.
  • Beton és padlófesték: Garázsok és egyéb padlók betonozott felületeinek festésére használható.
  • Medence festék: Medencék festésére!
  • Rozsdagátló festékek: Rozsdás fém felületekre használhatóak. Rozsdagátló alapozó formában is kapható, ennél a fedő rétegnek elegendő ha hagyományos zománcfestéket használunk. Azonban vannak alapozó nélkül alkalmazható rozsdagátló zománcfestékek (pl: hammerite), amit egy kis csiszolást követően közvetlen a rozsdára lehet kenni. Viszont két rétegben ajánlott felhordani a felületre!

A listát hosszasan lehetne sorolni. Amennyiben lesz rá igény folytatjuk a felsorolást, de a mai bejegyzésben egyenlőre ennyi festéket mutattunk be kicsit részletesebben.

Reméljük sokaknak hasznos segítség lesz ez a leírás, a megfelelő festék kiválasztásához!

További hasznos tanácsok a festékekről és a felújításról!

Írta és szerkesztette: Fehér B. István

Facebook
Twitter
LinkedIn
lakásfelújítás kérdőív
Szavazások, tesztek, és online kérdőív!
lakásfelújítás kulisszatitkai
Támogasd a blogot a könyv letöltésével!

További blogbejegyzések:

Újévi akció 15% kedvezmény!

2022 December 30.-tól a bejegyzésben bemutatott kuponkóddal egy újévi akció keretében 15% kedvezménnyel tölthető le a Lakásfelújítás kulisszatitkai e-book a google play áruház oldaláról. Az

Tovább olvasom »
Nagyszerű ez a blog. Már régóta próbáltam hasonló szakmai tanácsokat, leírásokat keresni. Köszönet a pontos és egyben egyszerűen érthető iránymutatásokért.
F. Béláné
Olvasó

1000 otthon magazinblog Ötletes hasznos tippek felújításhoz!

nap
óra
perc
másodperc
Ma van az 1000 otthon blog 5. születésnapja!
Scroll to Top