Környezetvédelem a háztartásban.

A mindennapi életünk részévé vált a környezetvédelem.

Aki kicsit is figyeli a világ eseményeit nem mehet el a globális felmelegedés jelei mellett. Tudom néha úgy érezzük már a csapból is ez folyik, de valahogy mégsem vesszük komolyan. A világtörténelem eseményeit látva sajnos csak erősödik a tudat, hogy az emberiség sajnos semmiből nem tanul és képes többször is ugyanabba a hibába esni. A legtöbben távolinak érzik a problémát és azt gondolják, hogy nem tehetnek sokat az ügyért. Azonban minden ember számít és amit tehetünk azt tegyük is meg bármilyen jelentéktelennek is tűnik.

Az otthonunk falai között is sok mindenben változtathatunk! Aki szeretné csökkenteni a légkörbe kibocsájtott káros anyagokat az például lecserélheti a lakásban használt wc illatosító, dezodor, hajlakk stb…. hajtógáz nélküli pumpás termékekre. Ami ráadásul nem csak a környezetünkre de a saját egészségünkre is kedvezőbb hatással lesz. A lakás illatosításhoz is vannak (házi praktikák) természetes anyagok a mesterséges illatok helyett.

A másik lényeges dolog a szelektív hulladékgyűjtés, ami mellett a műanyagszatyrok és szívószálak használatát is jó ha csökkentjük vagy megpróbáljuk teljesen elkerülni.. Ezek lecserélésére már vannak környezetbarát megoldások. A műanyagszatyrokat például textil vagy speciális hálós kis szatyrokra cserélhetjük.Tudom ezek plusz költséggel járnak, és gyakran nincsenek kéznél amikor szükség van rájuk, viszont egy kis odafigyeléssel megszokhatjuk a használatukat.

A mai világunk elkényelmesedett így a személygépkocsi adta kényelmet nehezen adjuk fel. Az elektromos autók árait látva még a legtöbb ember számára (az állami támogatás) ellenére is elérhetetlen ez a technológia. Azonban ha időnként kerékpárral vagy rollerral tesszük meg a kisebb utakat már az is sokat számíthat.

A harmadik amivel nagymértékben kompenzálhatjuk az általunk kibocsájtott káros anyagokat ha fákat ültetünk. Jó látni, hogy a városokban egyre több helyen vannak friss fatelepítések. Civil kezdeményezések is gyakoriak, ezért érdemes körülnézni ki milyen módon tud hozzátenni a jobb levegő érdekében a nagy egészhez.

Az 1000 otthon blog ajánlata: egy szimpatikus és új kezdeményezés my forest közösségi erdő néven indult ahol olyan személyeknek is biztosítanak lehetőséget a faültetésre akik a lakó környezetükben ezt nem tudnák megtenni.

A személyes otthonunkon túl ne feledjük a föld mindannyiunk otthona ezért vigyázzunk rá! A fa ültetés egy jó módja, hogy kicsivel élhetőbbé tegyük a környezetünk.

Gondoljunk a jövőnkre!

Érdekesség! Etiópiában egyetlen nap alatt 200 millió fát ültettek!

Írta és szerkesztette: Fehér B. István

Facebook
Twitter
LinkedIn
lakásfelújítás kérdőív
Szavazások, tesztek, és online kérdőív!
lakásfelújítás kulisszatitkai
Támogasd a blogot a könyv letöltésével!

További blogbejegyzések:

Újévi akció 15% kedvezmény!

2022 December 30.-tól a bejegyzésben bemutatott kuponkóddal egy újévi akció keretében 15% kedvezménnyel tölthető le a Lakásfelújítás kulisszatitkai e-book a google play áruház oldaláról. Az

Tovább olvasom »
Nagyszerű ez a blog. Már régóta próbáltam hasonló szakmai tanácsokat, leírásokat keresni. Köszönet a pontos és egyben egyszerűen érthető iránymutatásokért.
F. Béláné
Olvasó

1000 otthon magazinblog Ötletes hasznos tippek felújításhoz!

nap
óra
perc
másodperc
Ma van az 1000 otthon blog 5. születésnapja!
Scroll to Top
Megszakítás