A korall szín összetevői.

Az élénk korall szín lett a 2019-es év színe.

Az év elején talán már sokan találkoztatok ezzel a hírrel a különböző közösségi és hírportálok felületein. Ez egy nemzetközi pantone színskálához kötődő szervezet kutatásán alapuló véleményt tükröz. A korall színről ebből kifolyólag már több mindent leírtak, ezért ebben a bejegyzésben elsődlegesen a korall szín összetevőit szeretnénk bemutatni.

korall festék 2019 év színe

A korall egy élénk és vibráló szín, de mégis barátságos hatású.

Ez a szín a vörös színtartományba, vagy más néven pirosas narancsként lehetne kalibrálni. A színkeverés összetételéből adódóan a másodrendű mellékszínekkel áll kapcsolatban.

Két főszínünk a sárga és piros keverékéből lesz a narancs, amely elsőrendű mellékszín, ehhez adódik még egy kis plusz piros, így kapunk egy pirosas narancs néven futó másodrendű mellékszínt.

Ezt a színt keverjük a fehérbe amelyből a korall szín jön létre, ez lehet erősebb vagy világosabb árnyalatú mindez a színező mértékétől függ.

Lényeges, hogy a pirosból egy kicsivel több rész legyen benne, mert ha a tiszta naranccsal keverjük akkor ez a keverék a barackvirág színt adja ki. A korall szín a lakásbelsőben is jól felhasználható! Fényfalakon és jól megvilágított helyeken mutat igazán jól. Gyenge megvilágításnál sokat veszít az intenzív hatásából.

Erős szín révén csak gyakorlottabbaknak ajánlott a házilagos kikeverése. Biztonságosabb ha egy színkártya alapján gépi színkeveréssel van összeállítva.

Erős szín révén ezt a színt is alaposan keverjük fel a festés megkezdése előtt!

Az élénk korall szín a lakásbelső mellett a divatvilágban is gyakran domináns szerepet kap.

Aki kedvet érez e szín festéséhez az bátran tervezhet vele.

Mi az idén már kipróbáltuk, fehér falak mellé használtuk erőteljes mennyezeti megvilágítással. A képen látható, hogy a megvilágítás milyen sokat számít ennél a színnél.

korall szín a falon

Tehát még egyszer összefoglalva, ha valaki korall színt szeretne keverni akkor szüksége lesz: sárga ( citrom vagy napsárga), piros valamint fehér falfestékre. Erős szín révén sok színező használatakor foltos maradhat a fal, ezért a korall szín házilagos színkeveréséhez is csak egy bizonyos mennyiségű színező használható!

Színválasztó szavazójáték. Szavazz kedvenc színedre egy kattintással! A szavazást követően a vote gombra kattintva megnézheted az eddigi állást.

Loading poll ...
Melyik a kedvenc színed?

Ezért első körben ennél a színnél is a készre kevert szín használatát ajánljuk vagy a gépi színkeverést!

További hasznos írások a színekről.

Írta és szerkesztette: Fehér B. István

Facebook
Twitter
LinkedIn
lakásfelújítás kérdőív
Szavazások, tesztek, és online kérdőív!
lakásfelújítás kulisszatitkai
Támogasd a blogot a könyv letöltésével!

További blogbejegyzések:

Újévi akció 15% kedvezmény!

2022 December 30.-tól a bejegyzésben bemutatott kuponkóddal egy újévi akció keretében 15% kedvezménnyel tölthető le a Lakásfelújítás kulisszatitkai e-book a google play áruház oldaláról. Az

Tovább olvasom »
Nagyszerű ez a blog. Már régóta próbáltam hasonló szakmai tanácsokat, leírásokat keresni. Köszönet a pontos és egyben egyszerűen érthető iránymutatásokért.
F. Béláné
Olvasó

1000 otthon magazinblog Ötletes hasznos tippek felújításhoz!

nap
óra
perc
másodperc
Ma van az 1000 otthon blog 5. születésnapja!
Scroll to Top
Megszakítás