Construma 2019 kiállítás összefoglaló.

Az idei Construma kiállítás is véget ért, ahol számtalan látványos és érdekes dolog került bemutatásra.

A kiállítás a Hungexpo négy nagy csarnokában zajlott: az egymás mellett lévő A és D csarnok volt a rendezvény legnagyobb területű helyszíne. Ez mellett az egybe nyíló G és F pavilonok is színes programokkal és bemutatókkal várták az otthon témája iránt érdeklődő látogatókat. A C csarnok a kert témáját mutatta be.

Az idei Construma kiállításon is színes programmal készültek a rendezők és a cégek egyaránt, így az otthon témája mellett néhány hagyományos és a manapság oly népszerű elektromos autó is bemutatásra került, valamint volt még drónokat bemutató stand és több helyen szerszámgép vásárlási lehetőséget is találhattunk. Az A és D pavilonokban az idén is a légtechnika a napelemes megoldások és épületgépészeti cégek voltak dominánsak. A G csarnokba az uszodatechnika és a fürdőszoba volt az elsődleges témakör valamint a szomszédos F pavilonban a lakberendezési ötletek és megoldások kerültek bemutatásra. A kiállítók standjai mellett előadások, bemutatók és kerekasztal beszélgetések is voltak a csarnokok színpadain és a konferencia teremben.

Néhány kép a construma 2019 kiállításról:

elhúzhatós ajtó



Aki lemaradt erről az eseményről az Otthon design ősz 2019 Október 11-13 között még inspirációkat gyűjthet, vagy egy év múlva a Construmán.

Facebook
Twitter
LinkedIn
lakásfelújítás kérdőív
Szavazások, tesztek, és online kérdőív!
lakásfelújítás kulisszatitkai
Támogasd a blogot a könyv letöltésével!

További blogbejegyzések:

Újévi akció 15% kedvezmény!

2022 December 30.-tól a bejegyzésben bemutatott kuponkóddal egy újévi akció keretében 15% kedvezménnyel tölthető le a Lakásfelújítás kulisszatitkai e-book a google play áruház oldaláról. Az

Tovább olvasom »
Nagyszerű ez a blog. Már régóta próbáltam hasonló szakmai tanácsokat, leírásokat keresni. Köszönet a pontos és egyben egyszerűen érthető iránymutatásokért.
F. Béláné
Olvasó

1000 otthon magazinblog Ötletes hasznos tippek felújításhoz!

nap
óra
perc
másodperc
Ma van az 1000 otthon blog 5. születésnapja!
Scroll to Top
Megszakítás