Retró otthon, avagy egy kiállítás margójára.

Néhány bejegyzéssel ezelőtt már volt egy írásunk a retró otthon témában. Azonban pár hete egy kiállításon jártunk amely ötletet adott egy újabb bejegyzésre.

Szentendrén található egy kiállítás Retró Design Center néven ahol a 60-70-80-as évek lakberendezési tárgyai kerültek bemutatásra. Egy komplett lakás lett kialakítva és berendezve a korszak jellegzetes tárgyaival.

retró otthon

Itt megtekinthetőek társasjátékok és egyéb gyerekjátékok ebből az időszakból( gazdálkodj okosan, csocsó,lábbal hajtható kisautó stb…). Egy másik szobában a korszak zenéit és népszerű popzenei előadóit ismerhetjük meg bakelit lemezek borítóin. A vitrinekben a régi fényképezőgépek (pajtás, smena), rádiók, magnók, lemezjátszók,commodore számítógépek, rakéta porszívó is felsorakoznak. A lakásban eközben retró reklámok nézhetőek természetesen a kornak megfelelő tv készüléken.

szódás üveg

Egy konyha is kialakításra került ahol a szifonos szódás üveg, a szamovár és régi hűtőszekrény mellett, sok régi tányér és berendezési tárgy is található.

Az ötletesen kialakított retró otthon bejárása közben sok már elfeledett régi emlék került felszínre bennünk és a hallottak alapján a többi látogatóban egyaránt.

Amennyiben a lakásban körülnéztünk, a kertben folytathatjuk a barangolást ahol a korszak népszerű autóiból is több megtekinthető, sőt egy Ikarusz busz belső tereibe is benézhetünk. Egy korabeli újságos bodé és telefonfülke is érdekes látványt nyújt a járművek között. A kiállított autókból néhányba be is ülhetünk egy fotó erejéig, ezért a felnőtteknek és a gyermekeknek is egyaránt érdekes élményt nyújt a gyűjtemény.

Ikarusz busz

A járművek szép felújított állapotban vannak!

De itt még mindig nincs vége, mert befejezésül a pincében is megnézhetünk néhány retró tárgyat: régi tárcsás telefon, autó és motor alkatrészek, régi benzines kannák. Motorkerékpárok is sorakoznak: Riga, Jawa, és Babetta, valamint az egyetlen Magyar gyártású autó a puli is bemutatásra kerül.

Aki élt ebben a korszakban azoknak a régi emlékek felidézése miatt ajánljuk, aki meg csak hallott erről az időszakról azoknak egy érdekes időutazást nyújt a kiállítás megtekintése.

Bővebb információ a kiállításról!

Írta és szerkesztette: Fehér B. István

Facebook
Twitter
LinkedIn
lakásfelújítás kérdőív
Szavazások, tesztek, és online kérdőív!
lakásfelújítás kulisszatitkai
Támogasd a blogot a könyv letöltésével!

További blogbejegyzések:

Újévi akció 15% kedvezmény!

2022 December 30.-tól a bejegyzésben bemutatott kuponkóddal egy újévi akció keretében 15% kedvezménnyel tölthető le a Lakásfelújítás kulisszatitkai e-book a google play áruház oldaláról. Az

Tovább olvasom »
Nagyszerű ez a blog. Már régóta próbáltam hasonló szakmai tanácsokat, leírásokat keresni. Köszönet a pontos és egyben egyszerűen érthető iránymutatásokért.
F. Béláné
Olvasó

1000 otthon magazinblog Ötletes hasznos tippek felújításhoz!

nap
óra
perc
másodperc
Ma van az 1000 otthon blog 5. születésnapja!
Scroll to Top