A tapéta (tapétázás) története.

A tapéta története a 15. és 16. századig vezethető vissza.

Már a reneszánsz korszakban is előszeretettel használták ezt a falburkolási technikát, azonban a korai tapéták anyagai még lényegesen különböztek és csak az arisztokrácia körében volt elérhető ez az otthondíszítési eljárás. Ebben a korszakban az átlagemberek számára elsődlegesen a meszelés volt az egyetlen módszer a lakás belső és külső tereinek a karbantartásához.

Az ötvenes és hatvanas évektől élénkült fel a tapéták iránti kereslet!

A hatvanas években indult a tapéták tömeges térhódítása, ami Magyarországra a házgyári lakások megjelenésével a hetvenes évek elejére tehető. A jobb módú belvárosi bérházak lakói már jóval korábban is használták a tapétákat a lakásbelső díszítéséhez. Eleinte a rostszálas és a papír alapú tapéták voltak népszerűek. A kesztölci tapétagyár volt a legismertebb gyártó kis hazánkban, de ez mellett néhány főképp kelet európai gyártó termékei is néha elérhetőek voltak.

A panellakások nagyot lendítettek a tapéta tömeges elterjedésében.

A nagy virágmintás tapétákra talán sokan emlékeznek még ebből az időszakból. Ez a stílus manapság retró néven egyre gyakrabban ma is újra előkerül.

A különböző tapétafajtákról már írtunk itt a blogon így részletesen már nem térnék ki a különböző irányzatokra, de a fűrészporos tapétát azért megemlíteném. Ez a tapétafajta kavarta talán a legnagyobb hullámot a tapéták állóvizén. Bár sokan felednék és nem szeretik, de ha csökkent is a népszerűsége ma is megtalálható a lakásbelsőkben. A régi poszterek is új formában fotótapéta néven kerültek be a mai köztudatban. Látható, hogy nincs új a nap alatt csak az elnevezés változik. A nyomtatás és az anyag minősége természetesen nagy mértékben javult ezeknél a termékeknél.

Az irodák belső tereiben a kicsivel drágább de nagyon jó minőséget képviselő üvegszálas tapéták léptek az első helyre a 90-es években. Az irodák mellett lakásokban is jól alkalmazhatóak az üvegszálas tapéták főképp repedt falaknál előnyös használatuk.

Számos előnye mellett a tartósságát emelnénk ki, ugyanis egy szakszerűen kivitelezett üvegszálas tapéta akár 20-30 évet is kibír a falon!

tapéta választás

Ez a tapéta is az átfesthető kategóriába tartozik így az elkoszolódást követően több alkalommal is átfesthető.

A mai belső terekben a tapéták anyaghasználata is elég széles skálán mozog: így a sima papírtapétától, a vastag vinil, a habosított, és rostszálas mellett számtalan anyagú tapéta beszerezhető. A színek és minták is több ezer lehetőséget nyújtanak a falaink dekorálásához, így aki a falfestést felváltaná vagy kiegészítené mindenképp érdemes tájékozódnia a tapéták világában.

A barkácsáruházak igazán széles kínálattal rendelkeznek, de aki egyedibb vagy luxus tapétára vágyik speciális katalógusokból is rendelhet. A mai lakberendezési magazinok képein már akár fürdőszobákban is találkozhatunk tapétázott felületekkel, amely régen elképzelhetetlen volt.

További írásaink a tapéta témájában.

Írta és szerkesztette: Fehér B. István

Facebook
Twitter
LinkedIn
lakásfelújítás kérdőív
Szavazások, tesztek, és online kérdőív!
lakásfelújítás kulisszatitkai
Támogasd a blogot a könyv letöltésével!

További blogbejegyzések:

Újévi akció 15% kedvezmény!

2022 December 30.-tól a bejegyzésben bemutatott kuponkóddal egy újévi akció keretében 15% kedvezménnyel tölthető le a Lakásfelújítás kulisszatitkai e-book a google play áruház oldaláról. Az

Tovább olvasom »
Nagyszerű ez a blog. Már régóta próbáltam hasonló szakmai tanácsokat, leírásokat keresni. Köszönet a pontos és egyben egyszerűen érthető iránymutatásokért.
F. Béláné
Olvasó

1000 otthon magazinblog Ötletes hasznos tippek felújításhoz!

nap
óra
perc
másodperc
Ma van az 1000 otthon blog 5. születésnapja!
Scroll to Top