A karácsonyi lakásdekoráció fő kelléke a karácsonyfa.

A karácsony hangulatának fontos része a karácsonyfa.

A karácsony egy keresztény alapokon álló ünnep amely Jézus Krisztus születésére emlékezik. Azonban manapság messzire elkanyarodott a karácsony az eredeti céljától. Az elsődleges ami mindannyiunkban a karácsony szó hallatán eszébe jut az ajándékozás. Ami egy jó szokás mert adni és kapni is jó!

A mai karácsonyi vásárokat látva, gyakran csak a rohanás és a céltalan költekezés a jellemző. Sok szokás és szimbólum is kapcsolódott ehhez az ünnephez, az egyik a számtalan közül a fenyőfa amit karácsonyfa néven hívunk.

1000 otthon magazinblog karácsony

Az első feljegyzések a karácsonyfáról a 16. századból Németország területéről származnak. A fenyőfa mint örökzöld növény azóta a karácsony fő szimbóluma.

A karácsonyfa az otthonunk fő dekorációja, amit 10-15 napra a lakás kiemelt helyére helyezünk.

Érdekesség! Magyarországon az első karácsonyfát 1824-ben Martonvásáron állították fel.

A karácsonyfák díszítéséhez kezdetben almát, diót mézes pogácsa formákat használtak. A karácsonyfák díszítése is sokat fejlődött és ma már nehéz lenne felsorolni az ehhez használt dekorációs kellékeket. A csúcsdísz és a különböző gömbök talán a két olyan domináns kellék amely örök hozzávaló maradt az évszázadok során.

Valamint a szaloncukor ami Magyarországra a 19. században érkezett Franciaországból. Ebben a formájában Magyar különlegességnek számít

Jókai még szaloncukkedlinek nevezte!

A szaloncukrot kezdetben kézzel készítették. A szaloncukor készítés műveletei közül a legtöbb ideig a csomagolópapír rojtozása maradt kézi készítésű. Ma már az egész gyártási folyamat automatizált. Bővebben a szaloncukorról itt olvashattok.

Régebben a karácsonyfa megvilágításához gyertyát vagy csillagszórót használtak, amit ma már tűzvédelmi okokból nem célszerű használni.

Azonban a megvilágításhoz így is több száz fajtájú lámpa között válogathatunk az üzletek polcain. (A kínai gyártok ezen a területen is jól kiélhették kreativitásukat).

A karácsonyfa típusai is különbözőek:

  • nordmann fenyő sokáig megtartja a leveleit.
  • lucfenyő
  • douglas magyarosítva duglászfenyő
  • ezüstfenyő nagyon népszerű és dekoratív
  • erdei fenyő

Mindenki más és más szempontok szerint választ. Akik kertes házban laknak vagy csak szeretnék ha a karácsonyfájuk a karácsonyi ünnepek napjait követően is élők maradnának, egy gyökeres fa vásárlása jó megoldás. Sajnos a kertészek véleményei alapján nagy százalékuk a gyökeres fáknak nem éli túl a fűtött lakásban eltöltött napokat.

Akik az előre kivágott fenyőfát vásárolják, azok választhatnak a legszélesebb kínálatból.

Vannak akik a hosszabb tűlevelű fákat kedvelik. De bármilyen fára is esik a választás próbáljunk úgy időzíteni, hogy a fát a fűtött lakásba a lehető legkésőbb helyezzük el. Ugyanis a fenyőfélék a meleget nehezen viselik és hamar hullani kezdenek.

A lakásunk mérete is nagyban befolyásolja a fenyőfa vásárlásunk méretét. Panel lakásban a belmagasság általában 2.6-2.75 cm között van így a 3 méteres fákat jobb ha nem is nézzük vásárlás közben. (Bár valószínűleg a hölgyeknek azok fognak jobban tetszeni)!

Egy kisebb karácsonyfa is lehet hangulatos!

Egyre többen választanak műfenyőt is amivel próbálják elkerülni az évente ismétlődő fenyővásárlás nehézségeit. (A férfiak valószínűleg a fenyőfa törzs faragását szeretnék felcserélni egy műfenyővel)! De ne feledjük egy műfenyő is csak akkor lesz hatékony hosszútávú lakásdísz, ha a karácsony napjai elmúltával az összes darabját gondosan elcsomagoljuk. Ellenkező esetben a következő karácsonykor sok bosszúságot okozhat, mert a hiányzó darabok miatt hiányos lesz a fánk.

Természetesen vannak már akik nem vásárolnak fenyőfát csak néhány fenyőággal idézik fel a karácsonyi hangulatot.

A karácsonyi szavazó játékunkban ti is megoszthatjátok ti melyik típusú fenyőfát szeretitek.

A kiválasztott válasz után kattintsatok a szavazok gombra.

Loading poll ...

Köszönjük a szavazatokat!

Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!

További hasznos tanácsunk lakásdekoráláshoz átalakításhoz.

Írta és szerkesztette: Fehér B. István

Facebook
Twitter
LinkedIn
lakásfelújítás kérdőív
Szavazások, tesztek, és online kérdőív!
lakásfelújítás kulisszatitkai
Támogasd a blogot a könyv letöltésével!

További blogbejegyzések:

Újévi akció 15% kedvezmény!

2022 December 30.-tól a bejegyzésben bemutatott kuponkóddal egy újévi akció keretében 15% kedvezménnyel tölthető le a Lakásfelújítás kulisszatitkai e-book a google play áruház oldaláról. Az

Tovább olvasom »
Nagyszerű ez a blog. Már régóta próbáltam hasonló szakmai tanácsokat, leírásokat keresni. Köszönet a pontos és egyben egyszerűen érthető iránymutatásokért.
F. Béláné
Olvasó

1000 otthon magazinblog Ötletes hasznos tippek felújításhoz!

nap
óra
perc
másodperc
Ma van az 1000 otthon blog 5. születésnapja!
Scroll to Top
Megszakítás