A panelházak kulisszatitkai.

A nyolcvanas évek végén szakmunkás tanulóként még volt szerencsém részt venni a panelházak építésében, így ebből a nézőpontból is kicsit megismerhetem ezeket az épületeket.

A lakótelepi épületek daruval történő szerkezeti elemeinek az építését követően, következtek a szakipari munkák, amit sokszor fiatal tanulókkal és katonákkal kiegészülve végeztek el. Fiatal tanulóként én is részt vettem például a gazdagréti lakótelep építésében.

Újpalota: Késmárk utca 3. Fiatal tanulók az építkezésen.

A munkákhoz szükséges raktárokat logikusan általában a földszinti lakásokból alakították ki, így a nehéz anyagokat csak kisebb távolságokra kellett szállítani. Ahol volt rá hely és lehetőség az épületek mellett alkalmi barakkokban csináltak öltözőket a munkások számára. De gyakran a munkások az épülő panelházakban ebédeltek, ezért nem volt csoda amikor ezeknek a lakásoknak a későbbi felújításánál sörös üvegek kerültek elő a kádakat eltakaró vaslemezek mögött. A w.c hátfala mögötti csövek között is biztos sokan találtak érdekes múltbéli emlékeket.

panelházak építése
Székesfehérvár Semmelweis Ignác (Kovács Sándor) utca az Ősz (Kun Béla) utca felé nézve. Balra a 13-21. számú panelház építkezése.

A panelházak építése rengeteg szakmunkásnak biztosított megélhetést abban az időben.

panelházak építése
Újpalota Nyírpalota (Hevesi Gyula) út 71., a víztoronyház építkezése. Ma is ez a legmagasabb panel lakóház Budapesten!

Akkor még voltak állami építőipari vállalatok: 21. 23. 43. számú stb….

A fiatal tanulók gyakran összefirkálták a falakat még festés vagy tapétázás előtt aminek nyomaival már én is többször találkoztam. Valamint a falakon egy felújítás során az üzemi minőség ellenőrök MEÓS-ok régi pecsétnyomai is néha előkerülnek.

A paneltömbök falai nem voltak túl simák és akkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan jó minőségű glett anyagok mint manapság. Talán ebből kifolyólag lett a legtöbb lakás tapétázva, amely némiképp elfedte a fal egyenletlenségeit.

panelházak építése
Budapest XI. a Menyecske utcai (ma Őrmezei) Általános Iskola és a Kérő utca házsorának építkezése a Neszmélyi út felől nézve.

A lakásokban általában egy alap konyhai és előszobai beépített szekrény is kialakításra került. Ezeknek a szekrényeknek az ajtajai egységes méretben készültek.

Érdekesség! Így fordulhatott elő, hogy aki sérülés miatt a lakás átvételnél esetleg reklamált egy másik lakásból vitték át a sérülésmentes ajtót, ezzel elhárítva a problémát.

A sérült ajtó meg átkerült egy másik lakásba. Aki a végére maradt és nem panaszkodott az saját kezűleg oldhatta meg a javítást, sok esetben egy matricával eltakarva, vagy öntapadós tapétával.

A panelházak két nagy ellensége!

  1. a tűz
  2. és a víz

Ugyanis egy emeleti tűz a fölötte lakó lakásokban is dominó szerűen nagy károkat okoz.

A víz meg lefelé teszi ugyanezt akár 5-6 emeletet is szétáztatva.

Mindkét káreset nyomait nehéz eltüntetni, ezt tapasztalatból is alátámaszthatom.

Sok panelház régi iszapos mocsaras később feltöltött területre épült ezekből is adódtak kezdetben problémák: patkányok, egerek formájában. Van egy ismerősöm aki a 4. emeleten lakik és a w.c kagylóban találkozott egy élő egérrel. Az esemény mély nyomot hagyott benne ezért, azóta is minden használat után lehajtja a wc ülőke teli lapját.

Hosszasan lehetne még sorolni a panelházak hátrányait….
panelházak építése
A Pécsi magasház amely több évig üresen állt, és néhány éve elbontásra került.

A másik gyakori kérdés ezekkel a házakkal kapcsolatban: Hány évet bírnak ki? ( Kényes kérdés)!

Ezt a kort ma már több épület is elérte és egyre több külső homlokzati felújítást is kapott. A jelenlegi álláspont szerint még 30-40 évet kibírnak, de hozzáteszem én nem vagyok statikus és csak a témában összegyűlt adatokra hivatkozom.

Tudomásom szerint az építéskor megállapított tervezett életkor 50 év volt a panel épületekre.

További írásaink a panelházak témájában:

Közel 50 év a panelházak árnyékában. Egy panellakó vallomása a lakótelepi életről.

Régi képek a lakótelepekről.

Írta és szerkesztette: Fehér B. István ( Több mint 30 év gyakorlattal az építőipari kivitelezés területén).

Facebook
Twitter
LinkedIn
lakásfelújítás kérdőív
Szavazások, tesztek, és online kérdőív!
lakásfelújítás kulisszatitkai
Támogasd a blogot a könyv letöltésével!

További blogbejegyzések:

Újévi akció 15% kedvezmény!

2022 December 30.-tól a bejegyzésben bemutatott kuponkóddal egy újévi akció keretében 15% kedvezménnyel tölthető le a Lakásfelújítás kulisszatitkai e-book a google play áruház oldaláról. Az

Tovább olvasom »
Nagyszerű ez a blog. Már régóta próbáltam hasonló szakmai tanácsokat, leírásokat keresni. Köszönet a pontos és egyben egyszerűen érthető iránymutatásokért.
F. Béláné
Olvasó

1000 otthon magazinblog Ötletes hasznos tippek felújításhoz!

nap
óra
perc
másodperc
Ma van az 1000 otthon blog 5. születésnapja!
Scroll to Top