A hetvenes évek elejétől Budapest külterületein is gombamód épültek a 9-10 emeletes panelházak.

Sokan ma is idegenkednek és negatív véleménnyel tekintenek a panel házakra, azonban be kell látni nagy szükség volt rájuk abban az időben, mert a vidékről folyamatosan érkező családoknak kényelmes lakhatást biztosított. Valamint a felszámolásra kerülő külterületi kertes házak lakói is ezekben a panel házakban kaptak lakást.

Panelházak a külvárosban
A régi és az új találkozása. Akinek szerencséje volt a közelben épülő panelházakba költözhetett lebontásra kerülő lakásából.

Sok hiányossága van és távol sem olyan kellemes mint egy egyedi tervezésű családi ház, de akkoriban viszonylag kis területen sok ember számára nyújtott komfortos életet.

panelházak

A háború előtt vagy után épült, körfolyosós házakhoz képest mindenképpen fejlődést jelentett, mert a panel házakban már volt: fürdőszoba, mellékhelyiség, és központi fűtés is.
panel házak építése
Pók utcai (Római úti) lakótelep, Amfiteátrum utcai építkezés a Római sétány felől nézve.

A budai oldalon a 70-es években épültek az első lakótelepek: Békásmegyer, Óbudai lakótelep, Kelenföld, Albertfalva, Budafok, és már a 80-as években épült pl: Gazdagrét. A pesti oldalon is rengeteg új lakótelep épült ezekben az években.

Manapság jó látni, hogy egyre több ilyen épületet újítanak fel a modern kültéri szigetelési technikákkal,
így ha nem is tökéletes, de esztétikailag szebb épületek között élhetnek egyre többen remélhetőleg még hosszú évekig.

Azonban egy nagy kényes kérdés még válaszra vár:

Mennyi ideig bírják ezek a panel épületek?

Ugyanis eredetileg 50 évre építették a panel házakat, amelyek most kezdik megközelítik ezt a kort. De mi lesz azzal a sok emberrel, ha már a panel házak szerkezetileg tönkre mennek?

Érdekesség!

A manapság oly népszerű műanyag ablakok beépítését a 80-as években kezdték meg Pl: a Gazdagréti lakótelepen. Ezek sok helyen még ma is jól bírják!  Így talán van esély, hogy a napjainkban beépítésre kerülő ablakok is 30-40 évig működni fognak??? ( Persze ne legyünk naivak, mi bírja manapság 30-40 évig)?

gazdagréti lakótelep
Gazdagréti út, szabadtéri oltár. Ezen a területen épült fel a mai Szent Angyalok temploma.  A háttérben a Szomszédok teleregény sorozatból jól ismert panelház.

A családi házakról szóló bejegyzés elérhető itt.

A bejegyzésekben található régi képek a fortepan oldaláról lettek felhasználva,

ahol már több mint 130 000 db kép található 1900- 1990-es évek időszakából!

Írta és szerkesztette: Fehér B. István

Vélemény, hozzászólás?