A színkeverés fogásai.

A színkeverés a lakásfelújítás egy kényes, de fontos feladata, ezért nem árt ha tájékozódunk a lehetőségekről a festékboltokban.

Első körben mindenképpen nézzünk körül a készre kevert színek között.

Minden nagyobb festékgyártó palettáján lehet találni készre kevert színeket, melyek különböző fantázia néven futnak és sok szép színt találhatunk a kínálatban. Vannak közöttük egy rétegben is jól takaró festékek, így ha a jelenlegi falszínhez hasonlót keresünk, és falaink még nincsenek annyira rossz állapotban, ez egy gazdaságos megoldás lehet. A készre kevert színek felbontását követően nincs más dolgunk mint egy alapos felkeverés, valamint ha a termékleírás javasolja egy kis hígítás.

szinkeverés fogásai 1000 otthon

Sokan szeretnének igazán egyedi szint a lakásukba, de lehetőleg minél olcsóbban. Ez egy logikus gondolat, de nem mindig megvalósítható, mivel a színes festékek lényegesen drágábbak. 

Ennek fő oka: A számítógépes színkeverésnél egy alap bázis fehér festékből indul a keverés, ami már önmagában drágább mint a hagyományos falfesték, plusz hozzáadódik mennyiségtől függően a színezőpaszták ára.

Ebből adódóan egyértelmű, hogy minél markánsabb egy színárnyalat annál több színezőre lesz szükség a megfelelő árnyalat eléréséhez, és így az ára is magasabb lesz a festéknek. Ez néhány ezer forintos plusz költségnél még általában belefér a költségvetésbe, de amikor egy vödör festékért a sok színező miatt 20-40 ezer forinttal is növekszik az ár ott már jobban elgondolkodunk a keverésen.

szinkeverés házilag

Milyen lehetőségek között választhatunk az ideális szín beszerzéséhez?

1. Házi színkeverés.

2 Gépi számítógépes színkeverés.

3. Készre kevert szín vásárlása.

Az első lehetőség a házilagos színkeverés, azonban érdemes tudni nem minden esetben spórolunk vele.

Egy világos pasztell színt egy kis gyakorlattal könnyedén kikeverhetünk, de az erősebb árnyalatokkal inkább ne kísérletezzünk, ugyanis a sok színező paszta miatt foltos lehet a falunk. Ráadásul egy nagy hátránya a házilagos színkeverésnek, hogy a későbbiekben ugyanazt az árnyalatot már nem tudjuk kikeverni, ami gondot okozhat egy utólagos javításnál.

Néhány hasznos tanács a házilagos színkeveréshez:

Mindig tiszta vödörben keverjük a festéket így nem fognak darabok kerülni a festékbe a vödör oldaláról. A színezéshez friss színezőpasztát használjunk, mert a lejárt beszáradt színezőpaszta nem fog egyenletesen feloldódni a festékben és ezáltal foltos lehet a falunk.

A színkeverés előtt tájékozódjunk milyen színezőkre lesz majd szükségünk a számunkra eltervezett színárnyalathoz.

Még a keverés megkezdése előtt készítsünk a közelbe egy vödör tiszta vizet a hígításhoz és az eszközök elmosásához. Ajánlott a fehér festékből is egy másik vödörbe félretenni néhány litert, amivel a későbbiek folyamán világosíthatunk a festéken amennyiben az sötétebbre sikeredett. A keverést végezhetjük kézzel (gumikesztyű használatával) de egy fúrógépre kevert keverőszál is szintén jó megoldást nyújt. (A keverőgépet alacsonyabb fokozatra állítsuk a keveréshez így nem fog kicsapódni a festék).

A kézi keverésnél alaposan keverjük össze ujjainkkal a sűrűbb színező pasztát. Több vödör festék elkeverésekor érdemes a vödröket összeöntözgetni egymással, így nem lesz színeltérés a tartalmuk között. Aki nagyobb tételben szeretné kikeverni a falszínt az előzőleg kikevert vödrök tartalmát egy hordóba öntse és ott alaposan keverje át. Házilagos színkeverésnél mindig inkább egy kicsivel többet keverjünk, mert a bekevert színt már általában nem tudjuk pontosan megismételni bármennyire is figyelünk az arányokra.

Manapság már nem olyan drága a számítógépes színkeverés sem, egy világos színnél néhány ezer forinttal többe kerül, mintha mi keverjük.

A másik nagy előnye még a gépi keverésnek, ha a későbbiekben javítani szeretnénk a festést, pár hónap múlva a szín kódját bemutatva ugyanazt újra beszerezhetjük.

A készre kevert szín vásárlása is szintén jó megoldás, ha találunk az elképzeléseinknek megfelelőt. A készre kevert színek árnyalatait néhány üzletben nagyobb próba felületen is meg tudjuk nézni. Több festékből már teszter (kis mennyiségű próbafesték) is kapható, amivel az otthonunk falain is kipróbálhatjuk a színárnyalatot egy kisebb felületen. Ez a lehetőség 500-800 ft körüli plusz költséggel jár, de nagy segítséget nyújt a színválasztáshoz.

További írásaink a színkeverés témájában:

Hogyan keverjünk bézs ( beige) falszínt?

Színkeverés és a színek felépítése.

Hogyan dolgozzunk erős színekkel?

Héra készre kevert színes falfestékek.

A blogbejegyzést írta és szerkesztette:  Fehér B.  István (Több mint 30 év gyakorlattal a szobafestés területén)!

Facebook
Twitter
LinkedIn
lakásfelújítás kérdőív
Szavazások, tesztek, és online kérdőív!
lakásfelújítás kulisszatitkai
Támogasd a blogot a könyv letöltésével!

További blogbejegyzések:

Újévi akció 15% kedvezmény!

2022 December 30.-tól a bejegyzésben bemutatott kuponkóddal egy újévi akció keretében 15% kedvezménnyel tölthető le a Lakásfelújítás kulisszatitkai e-book a google play áruház oldaláról. Az

Tovább olvasom »
Nagyszerű ez a blog. Már régóta próbáltam hasonló szakmai tanácsokat, leírásokat keresni. Köszönet a pontos és egyben egyszerűen érthető iránymutatásokért.
F. Béláné
Olvasó

1000 otthon magazinblog Ötletes hasznos tippek felújításhoz!

nap
óra
perc
másodperc
Ma van az 1000 otthon blog 5. születésnapja!
Scroll to Top