Az otthonunk falainak a festéséhez több ezer szín között válogathatunk, így az ideális falszínek kiválasztása néha komoly fejtörést okoz.
A különböző divatos falszínek felsorolásáról már több bejegyzés is készült itt a blogon, ezért most a falszínek felhasználási lehetőségeiről írunk.
Faljavítás még festés előtt:
Miután kiválasztottuk a számunkra megfelelő színt a következő lépés a falaink előkészítése lesz még a festés előtt. Egy szép sima falra könnyű festeni és akár házilag is nekiállhatunk, azonban ez nem mindig ilyen egyszerű. A kisebb falrepedések és szöglyukak javításával talán megbirkózhatunk komolyabb tapasztalat nélkül is, de a teljes falak gletteléséhez már gyakorlatra lesz szükségünk.
A glettelés egy fontos művelet amely nagymértékben hozzájárul az esztétikus végeredményhez ezért soha ne hagyjuk ki!
Sötét falból világosat?
Előzőleg már festett és láthatóan jó állapotú falainknál egy újabb probléma is felmerülhet ha sötét falból szeretnénk világosat csinálni. Szinte minden erős falszínt nehéz eltakarni ezért ilyenkor legalább 3 réteggel számolnunk kell. Tudom ebben az esetben mindenki hajlamos azt mondani: Majd sűrű festékkel festek és az eltakarja. De ez semmiképpen nem jó hozzáállás, mert nagyon sűrű festékkel nem lehet szépen dolgozni. Sokat spórolhatunk, ha az első rétegnek egy olcsóbb fehér vagy a fedőfestékhez hasonló árnyalatú festékkel festjük át az erős színt és ezt követően használjuk lehetőleg két rétegben a színes festéket.
Figyelem! Vannak festékek amelyek bár sűrűnek tűnnek de a leírásuk szerint tilos hígítani őket pl: Dulux festékek. Ilyen festéknél nem kell aggódni mert a sűrűségük ellenére könnyen feldolgozhatóak és szépen is takarnak.
Különböző falszínek egymás mellett.
Egy helyiségen belül több szín együttes alkalmazásánál kiemelten vigyázzunk a színek közötti harmóniára. A helyiség méretét is vegyük figyelembe, mert kis szobáknál például nem szerencsés a színek féktelen variálása. Az optikai hatással is számoljunk ezért sötét mennyezetet csak nagy belmagasságú szobába tervezzünk.
A különböző falszínek esztétikus elválasztására is vannak technikai megoldások pl: bordűr csík, hungarocell díszcsík, papírszalagos kiragasztási technika, hagyományos vonalazás……
Erős falszínek használata.
Ahol világos falszínből szeretnénk sötétet csinálni ott nem a festék fedésével lesz a fő gondunk. Erős falszíneknél a festésnél is körültekintőbbnek kell lennünk. A festék utolsó rétegének a felhordása a legkényesebb feladat, ugyanis a festékünk pontos beállításától függ a végeredmény. A híg festék nem takar, így foltos maradhat a fal, a sűrűvel viszont meglátszódhatnak a teddy henger húzás nyomai.
További hasznos tanácsok a falfestéshez!
A mai divatos falszínek felsorolása.
A színekről és színválasztásról bővebben a renov-art blogon is találhattok egy részletes leírást.
Írta és szerkesztette: Fehér B. István
Az 1000 otthon online magazin tavaszi száma. Ingyen olvasható!
Kattints a képre!